A Városi eszkimó a (civilizációs) centrumban él (városi), a (hivatalos) elit kultúra perifériáján - a periféria centrumában. Nincs otthona, háza, melegedője, mert a (szín)házban csak átmeneti vendég. Marco Polo egzotikus bennszülöttje: érthetetlen nyelven beszél, furcsa szokásai vannak (kérdez, gondolkodik, analizál…),(auto)refrenciális…
Mindig úton van. Állapota a változás. Nem tudni, hol bukkan fel, kér-e, ad-e valamit?
Többen vannak, mozognak, alul- és felül-járnak, egyszerre több helyen tűnnek fel és el. A köztereken, utcákon, alagutakban, hidakon, járműveken, an-artist (Duchamp) intézményekben, a civil világban élik életüket, tartják szertartásaikat. Szent tereik ott vannak, ahol ők maguk. Templomaiknak nincsenek falai, ablakai, nem téglákból, kőből, üvegből épülnek - ahogy távoznak, meg is szüntetik azokat. (vagy viszik magukkal mobil totemeiket). Szent könyveik: A venyigeszú és a plankton, Pisztrángfogás Amerikában, A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete, Pekingi ősz, Szisziphosz mítosza, Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, A vak murmutér, Jaj a legyőzötteknek, A posztnemzeti állapot… Zenéjük: Bartók, Zerkula, Abel, Mr. De Machy, Tazartes, Palix, DJ Palotai pszeudo-retro-poszt-modern és DJ Csodafarkas elektro-eklektik-dubstep, This is Kokuz.
Mintáik: a függetlenség, a szuverenitás, a kételkedés, a kritika, a líra, a megértés, a megfigyelés, az absztrakció… - de nem látjátok, mert elfedik őket a "zalaszandokáni postások" (drMáriás).
