Színház, 2009. május, 52-53.o.

Sebők Borbála

RE-DNS

Hat férfi lézeng. Kis csoportokban álldogálnak, beszélgetnek, éppen csak a borospohár hiányzik a kezükből - közben a nézők elfoglalják helyüket. Táncosok és zenészek, egyformán fe­ketében, beleolvadnak a félhomályba.

Egyszer csak pakolászás, helyezkedés kezdődik. A táncosok ref­lektorokat állítanak be maguknak, fénnyel vágják ki a homogén, szórt szürkeségből saját terüket, leendő útjukat. A zenészek jobb szélre húzódnak; Dresch Dudás Mihály, Kovács Gerzson Péter állandó alkotótársa és két fiatal zenész, Hock Ernő és Bakay Márton játékában füstös, érdes dzsessz hangzik fel. Az atmoszfé­rateremtő zenék beterítik a teret.

Három férfi gyalogol, nekünk háttal, rendületlenül, egy helyben a végtelenbe. Lábuk gépiesen, rajzoltan mozog, karjuk keményen lendül a magasba és vissza, könyö­kük hegyesen kiemelkedik, kiszúrja a levegőt. Részletezően dolgoznak, finom, de határozott mozdulataik hármasuk egységéró1 tanúskodnak. Egy tőről valók, ugyanannak a vi­lágnak a részei. Nem néznek egy­másra, de egyfelé menetelnek. Ahogy Dresch mellé fiatal zenészek kerültek, KG P is mintha a három fiatal táncosban keresné a folytatást saját világának éppen aktuális vari­ációjához. Nem a Bankett gerzso­nos hagyományát folytatja az elő­adás, nem az elektronikus eksztázis magányos és közösségi tombolását vizsgálja. Sokkal inkább kötődik a korábbi szólókhoz. Nem lehet nem összekapcsolni a finom részleteiről és bajusz alatt mosolygós iróniájá­ról emlékezetes Codával, amely szintén egy állóképből bomlik ki, és jár be hihetetlen távolságokat mozgásban, ritmusban és intenzi­tásban, míg végül visszaérkezik a kiindulópontra. A re-DNS három táncosa mintha egyazon gondolat kissé elcsúsztatott variációja lenne. Reakció a DNS-re és a Kovács Ger­zson által meghatározott világokra, újragondolás és átírás, háromféle , mégis egységbe gyúr­va. Új árnyalatok, régi ízek. A fiata­lok profi módon, de némi távolság­tartással, iróniával kezelik a már ismerős (eleve ironikus), a néptánc nyelvéből merítő, a hagyományt használó, ám vele állandóan incsel­kedő mozdulatokat, zabolátlan fia­tal energiájuk azonban átüt a formákon, és féktelenségük párbe­szédbe kezd a Coda koreográfusá­nak rezignált cinizmusával.

A generációk, a változás-fejlődés, a múlthoz és az apákhoz, meste­rekhez való viszony a fókusza, köz­ponti témája az előadásnak. A re­DNS cím is valamifajta meghatá­rozottságra vagy az abból valókitörésre utal(hat). "A kultúra a múltban gyökeredzik, magában hordozza történetét, azonban em­lékeink nem tényszerűek, hanem mai gondolkodásmódunknak alá­vetettek (actual DNS 1)" - olvashat­juk a re-DNS szórólapján KGP fel­vezetőjét. Örök kérdés és örök ké­tely, hogy mi őrizhető meg, és mennyi dobható el az újrateremtés során. Üres térben, mindig meg­újuló időben kell újrakonstruálni, átértelmezni és megteremteni a néptánc mozdulatait, kortárs for­mákkal vegyítve. De lehet-e ezt au­tentikusan, rákérdezés, távolságtar­tás nélkül?

A menetelők állóképéből kibom­ló, egyre intenzívebbé és színházi­lag megformáltabbá váló táncokat helyezkedések, fénybeállások szakítják meg. Végig a táncosok pakolják és áhítják be a lámpákat, ők jelölik ki, mindig máshol, a "betáncolandó" terepet. Ezzel párhuzamosan a zenészek is bejárják a maguk útját. A tán­cosok a fényt, ők a zenét hordják végig a termen. A hat lézengő ember az előadás elején két, egyértelműen elválasztható csoportra: táncosokra és zenészekre oszlott. Kezdéskor a színpad jobb oldalán egy vonalban sora­kozó zenészek szép lassan bejárják az egész teret, és különböző térformá­ciós viszonyokba kerülnek a táncosokkal. Nemcsak a fény szabja meg az útjukat, a zenészek köre is kijelöl egy-egy mezőt.

Nem véletlen, hogy Kovács Gerzson Péter az előadás látványtervezője is. A magyarországi koreográfusok közül ő használja a legtudatosabban a fé­nyeket. Gyönyörűen szervül a mozgás és a táncosok által irányított fény, és nemcsak azért, mert ügyesen meg van tervezve, hanem mert a koreog­ráfus-fénytervező a fényt is mozgásában, testes jelenlévőnek tételezi, és erejének megfelelően számol vele. Az utolsó előtti jelenet üres színpadon, a táncosok ottléte nélkül zajlik: a fény "körtáncát" láthatjuk. A színpadot pásztázó reflektorok mintha lesöpörnék a színről a táncosokat.

Kovács Gerzson Péter filmszerű szkeccsekben szerkesztette meg elő­~ adását. A dinamikát a belendülések és levezetések adják meg: winding up & winding down. Fölpörög és leráz. Az előadásnak egyenrangú részei a ~ másképp konstruált, a tényleges, "direkt" táncnál civilebb hatású mozgá­sok. A magyar kortárs tánc tendenciáitól nem idegen ez a szerkesztésmód. KGP alkotásának lüktetése - a beleéléstől a távolságtartó iróniáig­~ folyamatos próbálkozást, újrakezdést jelenít meg, egységesen, a táncosok mozgásától a fény szerkesztéséig, az előadás minden szintjén.

Bora Gábort és Katona Gábort még sohasem láttam színészként is jelen lenni a színpadon. Általában belső koncentrációjuk kivetülése látható az arcukon, és tánc közben kifejezésre nem használják mimikájukat. Nem is nagyon szokta őket erre kémi senki. Kovács Gerzson most mégis szere­peket - szereppillanatokat - osztott nekik. Torzított arckifejezésekkel el­lenpontozzák mozgásukat, vagy felerősítik annak hatását. Felmutatódik és kiforgatódik a sok formában megjelenő, de lényegében mégiscsak ugyanaz a magyar macsó, a csárdák és diszkók kemény legénye. Az azo­nosulás és az eltartás különböző fokozatait láthatjuk a három táncoson, egészen a groteszkig torzítva. Hármójuk közül ifj. Zsuráfszky Zoltán használja a legmarkánsabb színészi eszköztárat, a másik két táncos fino­mabb mimikai eszközökkel, de erős színpadi és jelenlétbeli hatással dol­gozik. A táncosok fokozatosan melegednek bele, majd elrajzolt grima­szokkal az őrület határáig fokozzák a táncból kibomló eksztatikus állapo­tokat. Körtáncok és pillanatképek. A csúcsponton - a bemutató napján legalábbis - odáig fokozódott a hév, hogy a nézőtéren is néhányan verni kezdték a lábukkal a ritmust. A zene dzsesszesített, de felismerhető nép­táncdallam, a táncosok pedig, miközben belefeledkeznek a mozgásba, ar­cukra ragasztott grimaszaikkal érzékeltetik a dolog bizarr ambivalenciáját.

Kovács Gerzson Péter mintha a saját mítoszát, néptánchoz, falusi kocs­mákhoz, városi diszkókhoz fűződő viszonyát gondolná tovább újra meg újra, saját táncában és másokra tervezett koreográfiáiban. A tördelt elő­adás-szerkezet lehetőséget ad az időben való ugrálás és az azonosulási fo­kok közötti váltás érzékeltetésére. Képes-e megújulni az ember? Van-e vá­lasz a DNS általi meghatározottságra? Az előadás nemleges választ adna? Ahogy a történet a végére ér, kezdődik elölröl.

A lemez nemcsak előre, de visszafele is forog. Re-wind. Három férfi a nézőknek háttal gyalogol, könyökük kiszúrja a levegőt... Három férfi.